|
|
|
2006. december 21., csütörtök 288/2006.(XII.21.)
288/2006.(XII.21.) sz. Határozat: egyhangúlag
1./ Barcs Város Képviselő-testülete a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény alapító okiratát az alábbiak szerint módosította: Az alapító okirat 6. pontja (Az intézmény alaptevékenysége) első bekezdésében a "55132-6 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók, kollégiumi, externátusi ellátása (szorgalmi időben)" szövegrész törlésre kerül, helyébe az alábbi szövegrész lép: "80513-5 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi nevelése, oktatása". Felelős: Feigli Ferenc polgármester a határozat közléséért Szemere Márta igazgató a törzsadattári nyilvántartásba vételért Határidő: 2006. december 31. a határozat közlésére 2007. január 10. a végrehajtásra
2./ Barcs Város Képviselő-testülete a Városi Óvodák alapító okiratát az alábbiak szerint módosította: Az alapító okirat 6. pontja (Az intézmény alaptevékenysége) az alábbi szakfeladattal egészül ki: "805410 Pedagógiai szakmai szolgáltatás". Felelős: Feigli Ferenc polgármester a határozat közléséért Pető Lászlóné óvodavezető a törzsadattári nyilvántartásba vételért Határidő: 2006. december 31. a határozat közlésére 2007. január 10. a végrehajtásra
3./ Barcs Város Képviselő-testülete az Arany János Általános Iskola alapító okiratát az alábbiak szerint módosította: Az alapító okirat 6. pontja (Az intézmény alaptevékenysége) az alábbi szakfeladattal egészül ki: "805410 Pedagógiai szakmai szolgáltatás". Felelős: Feigli Ferenc polgármester a határozat közléséért Siszler Ottóné igazgató a törzsadattári nyilvántartásba vételért Határidő: 2006. december 31. a határozat közlésére 2007. január 10. a végrehajtásra
4./ Barcs Város Képviselő-testülete a Deák Ferenc Általános Iskola alapító okiratát az alábbiak szerint módosította: Az alapító okirat 6. pontja (Az intézmény alaptevékenysége) az alábbi szakfeladattal egészül ki: "805410 Pedagógiai szakmai szolgáltatás". Felelős: Feigli Ferenc polgármester a határozat közléséért Vodenyák Imréné igazgató a törzsadattári nyilvántartásba vételért Határidő: 2006. december 31. a határozat közlésére 2007. január 10. a végrehajtásra
5./ Barcs Város Képviselő-testülete a Széchényi Ferenc Középiskola és Kollégium alapító okiratát az alábbiak szerint módosította: Az alapító okirat 5. pontja (Az intézmény alaptevékenysége) az alábbi szakfeladattal egészül ki: "805410 Pedagógiai szakmai szolgáltatás". Felelős: Feigli Ferenc polgármester a határozat közléséért Kincsei János igazgató a törzsadattári nyilvántartásba vételért Határidő: 2006. december 31. a határozat közlésére 2007. január 10. a végrehajtásra
6./ Barcs Város Képviselő-testülete a Barcsi Ipari és Kereskedelmi Szakképző Iskola alapító okiratát az alábbiak szerint módosította: Az alapító okirat 5. pontja (Az intézmény alaptevékenysége) az alábbi szakfeladattal egészül ki: "805410 Pedagógiai szakmai szolgáltatás". Felelős: Feigli Ferenc polgármester a határozat közléséért Kimpf István igazgató a törzsadattári nyilvántartásba vételért Határidő: 2006. december 31. a határozat közlésére 2007. január 10. a végrehajtásra | |
|
|